Egy érdekes tudósítás található a Zalai Hírlapban. Eszerint Stokker Sándor a rédicsi polgármester kilép az MDF-ből, míg Hegedűs Feri ugyan azt az utat választja mint én is, hogy szünetelteti a tagságát.
--
ZH - Megerősítette Dávid Ibolyát pártelnöki tisztségében az MDF szombati országos gyűlése, ám ennél jóval nagyobb visszhangot keltett, hogy a küldöttek közül sokan távoztak a nyílt szavazás után.
Azóta pedig egyre több hír érkezik arról, hogy országszerte hányan hagyják el a pártot a Bokros Lajos nevével fémjelzett irányváltás, a kizárások és az elnök politikája miatt.
Hegedűs Ferenc, az MDF egerszegi szervezetének alapító tagja, s 1990 óta irodavezetőként, illetve megyei szervezőként dolgozott a pártnak. Mint mondta, nemrég e munkakörből elbocsátották, a szombati ülés után pedig önként felfüggesztette párttagságát. Elsősorban az elmúlt időszak kizárásai vezettek döntéséhez, hiszen jóformán nem maradt jobboldali politikus a párt egykori képviselőcsoportjában, ráadásul a mérvadó Boross Péter is a kapcsolatok felszámolása mellett döntött - indokolta.
- Ez az MDF már nem az a párt, aminek ’88 óta szervezője voltam, hiszen a vezetés egyre inkább feladja a jobboldali értékeket. Szombaton ráadásul nem is Dávid Ibolya személyéről, hanem beszámolójának elfogadásáról szólt a bizalmi szavazás. Sok régi zalai MDF-tag fordul el ezek után a párttól - mondta.
Stokker Sándor, az MDF megyei és országos választmányának tagja a hét végén döntött úgy, hogy kilép a pártból, ezt csütörtökön írásban is megerősítette a Zala megyei szervezetnek. Mint mondotta, hosszas folyamat eredményeként jutott erre a döntésre.
- Én mindig is az Almássy-féle vonalat képviseltem, a megyei választmány tagjai közül egyedüliként, a tavalyi események után ezért kicsit fekete báránynak számítottam - magyarázta. - Az utóbbi időben egyre kevésbé éreztem jól magam az MDF-ben, a baloldal irányába történt nyitás nem az én világom. Számomra mindig Boross Péter volt a biztos bástya, s miután ő távozott, nem éreztem, hogy lenne még keresnivalóm a pártban. A végső lökést a szombati országos választmányi ülés adta, hiszen az mindenről szólt, csak a demokráciáról nem, ezért ott is hagytam a rendezvényt.
A rédicsi férfi hozzátette: az Ifjúsági Demokrata Fórumnak tagja marad.
Baján Antal, az MDF megyei elnöke ugyanakkor azt mondta: nincs szó arról, hogy Zalában tömegesen fordulnának el a párttól, sőt, az EP-választás sikere jelzi, hogy sokan támogatják az új irányvonalat.
Például több vállalkozó jelezte az utóbbi időben: szimpatikus számára az MDF gazdasági programja. Korábban őt is meglepte Bokros jelölése, de a választás igazolta: jó döntést hoztak. Lehet tehát egyet nem érteni, ám a demokrácia mégiscsak arról szól, hogy a többségi akarat érvényesül - tette hozzá.
- Hegedűs Ferenc egyébként nyugdíjba ment, munkaviszonya emiatt szűnt meg, és nyugdíj mellett a központ nem kívánta foglalkoztatni. Stokker Sándor távozását pedig úgy látom, hogy szervezete, az IDF távolodott el a párttól, amit én személy szerint sajnálok. A sokat emlegetett kizárásokról annyit, hogy a 3 országgyűlési képviselő tagságát az alapszabály értelmében törölték, miután nem kívántak részt venni a frakció megalakításában.
Összeállította: Horváth A. Attila, Gyuricza Ferenc
Sorozatban mondanak le az MDF vidéki elnökei
Sorozatban mondanak le az MDF vidéki elnökei
Sorozatban mondanak le posztjukról az MDF vidéki elnökei, mert nem tudnak azonosulni a Dávid Ibolya-féle politikával - Szabó Miklós, a párt Győr-Moson-Sopron Megyei elnöke azt írta a pártelnöknek: az MDF-en belül az utolsó két évben történtek megtépázták a párt demokratikus működésébe vetett hitét.
Kálmánné Szabó Katalin a debreceni szervezet vezetéséről mondott le, közleményében azt írja: nem tud tovább azonosulni az MDF utóbbi időben képviselt politikájával és a párton belül eluralkodott módszerekkel.
(hírTV)
Szüneteltetés?
Legjobb tudomásom szerint az MDF alapszabálya nem teszi lehetővé a tagság szüneteltetését...
Nem kér a mostani MDF-ből Sokorópátka polgármestere
19 év után lemond az MDF támogatásáról, és nem kívánja a jövőben a pártot képviselni a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésben Mecséri Lajos önkormányzati képviselő.
Sokorópátka polgármestere a testület egyetlen tagja, aki 1990 óta mandátummal rendelkezik, akkor függetlenként, a demokrata fórum listáján jutott a közgyűlésbe, miután településén 78 %-os választási sikert ért el az MDF. A politikus szerint a párt ma már nem a nemzeti-konzervatív szellemiséget képviseli, ezért hozta meg ezt a döntést. Információnk szerint hasonló lépésre készül több Győr-Moson-Sopron megyei, MDF-es vagy a párt támogatásával polgármesteri széket szerző politikus is, akik a következő napokban jelentik majd be kilépésüket.
Mecséri Lajos polgármester, Sokorópátka, független:
„Ez már egy liberális párt, egy számomra teljesen vállalhatatlan liberális irány. Én még ott tartok, hogy a keresztény- konzervatív értékeket kívánom képviselni, és a mai MDF-ben, a mostani MDF-vezetésben nem látom ezt, sem az irányultságban, sem a vezetői hozzáállásban.
Német Gábor, az MDF XI.
Német Gábor kilépési szándékáról levélben tájékoztatta az MDF XI. kerületi szervezetének elnökét, Fodor Vincét. "Talán döntésem nem meglepő. Számomra azonban igen szomorú, hogy 20 év és rengeteg munka után úgy kell gondolnom, hogy nincs helyem ebben a mai, csak nevében Magyar Demokrata Fórumban" - írja a Hírszerzőhöz eljuttatott levelében.
"Nincs helyem abban a pártban, ahol érthetetlen okból egy volt szocialista pénzügyminisztert indítunk EP képviselőnek (Bokros Lajos - a szerk.), (...) nincs helyem ott, ahol ez a volt szocialista miniszter szólítja fel a régi párttagokat, hogy hagyják el azt a pártot, amiben évtizedek óta dolgoznak. Nincs helyem ott, ahol barátaimat, akik egész eddigi életükben az MDF-et képviselték, méltatlan módon kizárják" - írja Német.
"Nincs helyem abban a pártban, ahol Dr. Boross Pétert is megalázzák és kénytelen megszakítania a kapcsolatát az MDF-fel. Nincs helyem abban a pártban, ahol - tán nem is oly sokára - volt SZDSZ tagok jönnek majd jelentkezni. (...) Nincs helyem ott, ahol a pártvezetés - ki tudja milyen okból - a Magyar Köztársaság független ügyészségét támadja meg. Az okot értem - el nem fogadom -, de ilyet felelős párt nem nyilatkoztathat ki" - folytatja levelét.
"Eddig hittem, hogy az MDF-et vissza lehet állítani arra a pályára, ahová való. Azonban rá kellett jönnöm, hogy ez reménytelen vállalkozás. Az, ahová a párt tart, távol áll az MDF eredeti szellemiségétől és ez által tőlem is. (...) Hittem abban - és ebben a mai napig is hiszek -, hogy egy önálló MDF-re a hazai politikai palettán szükség van. De nem a Tisztelet Társasága, avagy a Hit Gyülekezete infúzióján keresztül" - áll a levélben.
"Bízok abban, hogy talán a nem is oly távoli jövőben, de újra kérhetem felvételemet a Magyar Demokrata Fórumba. Mivel a nyílt és egyenes beszéd híve vagyok, ezért azt sem titkolom el, hogy mindent megteszek, mint pártonkívüli, hogy az MDF visszatérjen az Antalli útra" - zárul a lemondását benyújtó Német levelében.
Kilép Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester
Felfüggesztette tevékenységét az MDF mosonmagyaróvári szervezete, Németh Sándor helyi elnök vezetői megbízatásáról lemondott, négyen pedig kiléptek a pártból – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron megyei választmány elnöke hétfőn.
A helyi szervezet mindaddig felfüggeszti tevékenységét, amíg Dávid Ibolya, a párt országos elnöke és Herényi Károly elnökhelyettes nem tisztázza magát az ellenük felhozott ügyészségi vádak alól – közölte Szabó Miklós.
A Győr megyei elnök hétfőn hozta nyilvánosságra a mosonmagyaróvári MDF-szervezet pénteki taggyűlésének döntéseit. Szabó Miklós, aki maga is a mosonmagyaróvári szervezet tagja és a város polgármestere, az MTI érdeklődésére elmondta: még további kilépésekre lehet számítani, szóban ugyanis többen jelezték ebbéli szándékukat.
A Fidesz-MDF-koalíció által vezetett város önkormányzatában jelenleg hárman képviselik a Magyar Demokrata Fórumot. A pártból most kilépők egyike önkormányzati képviselő, ezt a tisztségét azonban fenntartja - mondta Szabó Miklós.
TAGSÁG NÉLKÜL MARAD AZ MDF
Folyamatosan lépnek ki az MDF helyi szervezeteiből a Dávid-Herényi pártvezetéséből kiábrándult tagok. Pongrátz Tibor, a pártelnök gazdasági tanácsadója is otthagyja a pártot.
Az újpesti, a pártból már kizárt Hock Zoltán és Pettkó András országgyűlési képviselők által fémjelzett szervezetből is többen fontolgatják a kilépést. Thaisz Miklós IDF-es politikus által vezetett XII. kerületi szervezetből már a tagság egyötöde vagy felfüggesztette tagságát vagy már ki is lépett. Thaisz szerint az MDF már nem is balra tolódik, Dávid Ibolya és Herényi Károly "gyakorlatilag együttműködik a szocialistákkal".
Újabb kilépők az MDF-ből
Kilépett pártjából az MDF Békés megyei, békéscsabai, gyulai és mezőkovácsházi szervezetének elnöke - jelentették be az érintettek Békéscsabán.
Takács Péter, aki eddig vezette a megyei és a békéscsabai szervezetet, elmondta: a tagság és személy szerint ő sem tud azonosulni a Dávid Ibolya pártelnök által képviselt új irányvonallal, mert az ellentétes a párt 1988-ban lefektetett alapelveivel és értékrendjével.
Hozzátette: a Békés megyei szervezetek képviselői az elmúlt években folyamatosan jelezték a párt felső vezetőinek, hogy eltérnek az Antall József néhai miniszterelnök által megfogalmazott alapelvektől, és mindeddig bíztak abban, hogy képesek befolyásolni az MDF döntéshozó szerveit.
"Mostanra kiderült, hogy hiába próbálkoztunk, így számunka nem maradt más, mint lemondani és kilépni a pártból" - szögezte le.
A megyei és békéscsabai elnök mellett távozott a pártból több olyan politikus is, aki tagja volt az MDF országos választmányának, illetve megyei szinten irányította a pártot.
Nagyon nehéz döntésnek nevezte a kilépést Takács Péter, hiszen, mint mondta, ő 1988 szeptembere óta tagja az MDF-nek.
A megyei elnök egyébként pártja színeiben önkormányzati képviselő is Békéscsabán, ám a mandátumának sorsáról szóló kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "várjuk meg a békéscsabai közgyűlés következő, szeptemberi ülését".
A kilépések hatását elemezve kijelentette: gyakorlatilag megszűnt a párt békéscsabai, gyulai és mezőkovácsházi csoportja, ráadásul ezeknek a szervezeteknek a vezetői azok voltak, akik eddig szervezeték és irányították az MDF Békés megyei politizálását.
Kilépett az MDF-ből húsz II. kerületi tag
Lemondott a főváros II. kerületében betöltött MDF-elnöki tisztségéről, és elhagyta a pártot Porkoláb Mátyás húsz párttársával együtt; a politikus szerdai közleménye szerint a kilépések helyi és országos szinten is folytatódni fognak.
Kilépett az MDF-ből húsz II. kerületi tag
Porkoláb Mátyás azzal indokolta döntését, hogy "az MDF a nemzet iránt elkötelezett keresztény-konzervatív pártból elv és hagyományos értékek nélküli, meghatározhatatlan ideológiájú, populista párttá vált". A közlemény megfogalmazása szerint a volt tagok számára elfogadhatatlan a "törvénytelen eszközökkel" készült lehallgatások felhasználása belső politikai küzdelemben, a kizárások és "egyéb, antidemokratikus működési módszerek, a manipulatív politizálás". Porkoláb Mátyás azt írta, hogy az MDF vezetői miatt ma már nem létezik a párt egykori értékközössége.
Folyamatos kilépések az MDF-ből
Az utolsó utáni csepp volt a pohárban a Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló legfőbb ügyészi kérelem az MDF hétfőn lemondott és kilépett VIII. kerületi elnöke szerint.
Székelyné Gyökössy Dórát a helyi elnökség és a csoporttagság többsége is követte. A távozó MDF-vezető a Hír Televíziónak azt mondta, Bokros Lajos jelölésének módja, a szerinte sikeres Olajos Péter karrierjének kettétörése és a múlt heti, Dávid Ibolya elleni nyílt bizalmi szavazás miatt fogyott el végképp a józsefvárosiak pártvezetésbe vetett bizalma.
Székelyné Gyökössy Dóra 21 éve volt tagja a pártnak és 16 éve vezette a kerületi MDF szervezetet. A hétfői csoportgyűlésen megjelent Herényi Károly is, a politikus azonban nem tudta rábeszélni a tagokat a maradásra.