Annak idején a néhai Szabó Iván nevezte "rettenetes tagságnak" az MDF tagjait. Azóta sok minden történt a párton belül, de a jelző ma is igaz, csak azzal a különbséggel, hogy a tagságról szinte semmit sem tudunk, ellentétben a párt középkáder - de archaikussá érett ez a szó - rétegével, amely ott áll a vezetőség és a vezetettek között. Ők a rettenetes közép.

A Dávid-Herényi tandem - mint várható is volt - ismét győzött a párt Országos Gyűlésén. Ellenfeleiknek nem volt szinte semmi a kezében, hiszen a vegyes páros tartotta ígéretét, és bejuttatta a fórum képviseletében Bokros Lajost az EP-be.

Az már a sors iróniája, hogy mint az elmúlt években szinte mindig, most is vegyült nem kevés üröm az örömbe. Úgy látszik, hogy Dávid ellenzéke nem képes - teszem hozzá az elnök asszony szerencséjére - átgondolt akcióra. Annyira szeretnék már megdönteni a Dávid érát, hogy képtelenek felépíteni egy támadást, minden vélt, vagy valós okra, indokra azonnal gondolkodás nélkül lecsapnak, így szorítva magukat a legreménytelenebb helyzetekbe. Mára a szemlélő kívülről nézve - az állatvilágból vett hasonlattal élve - nem is érzékeli a támadási, és a védekezési frontvonalak közötti különbséget. Már régen nem arról van szó, hogy a jelenlegi vezetésnek igaza van-e, jó felé kormányozzák-e a fórum hajóját, egyszerűen buktatni akarják őket, de minden áron. A fenti tétel alátámasztására, mi sem jobb példa, mint amit egyes megyei és egyéb középvezetők éppen az EP választási kampány alatt műveltek, kicsit sem érdekelte őket, hogy a tét óriási, hiszen ha a párt már az európai színtérről is kiszorul, nos akkor könnyen felmorzsolódhat. Csak az volt a fontos, hogy jöjjön egy olyan fiaskó, amely után simán elűzhető a vezetés. A fiaskó nem jött, a belső ellenzék, pedig ahelyett, hogy legalább egy rövid időre kiegyezett volna a párt további építkezése érdekében, azonnal ismét támadt, még azt sem gondolták végig, hogy a sikerrel - márpedig az MDF esetében az egy befutó hely is sikernek számít - nem lehet vitatkozni.

Érteni vélem én a pártellenzék zavarodottságát, hiszen semmilyen biztosítékuk nincs arra, hogy az országgyűlési választások előtt nem húz néhány hasonló lépést a jelenlegi vezetőség, mint anno 2006-ban a Tisztelet Társasággal kötött szerződés volt, amely nagyban segítette a bejutási küszöb átlépését, vagy a mostani EP voksolás előtt, Bokros bevonása. Dávid Ibolyából kinézem, hogy tartogat még akár személyi meglepetéseket is, a relatíve sikeres választási részvétel érdekében.

A rettenetes közép teljes mellszélességgel áll a pártvezetés, és az alaposan megfogyatkozott tagság között, ami abban az esetben nem is lenne talán olyan komoly baj, ha legalább ők tudnák, mit akar a tagság, de a szemlélőnek az az érzete, hogy fogalmuk sincs róla, mivel minden energiájukat leköti a vezetés megbuktatására szőtt újabb és újabb terveik kivitelezése.

Persze sokat hibázik a vezetés is, amelynek most már szokásává vált a kizárás, mint a problémakezelés egyetlen módja. A tényekhez azonban hozzá tartozik az is, hogy ellenzékük valami ismeretlen okból nem éri be kisebb győzelmekkel, nekik fejek kellenek, és aki a saját fejét kénytelen védeni, attól elég nehéz elvárni az arányos visszacsapás elvének betartását.

Ha ez így megy tovább az országgyűlési választásokig, az MDF is az SZDSZ sorsára juthat, és nem felőrlődik, de felőrli önmagát, márpedig ez nem lehet érdeke egyetlen párt vezetésének, de még belső ellenzékének sem.

Nagyon nagy deficit keletkezne a honi demokráciában, ha éppen ebben a kiélezett politikai helyzetben egyszerre tűnne el a színről két rendszerváltó párt. Annak érdekében, hogy ez nehogy így legyen, az SZDSZ-nek. -és az MDF-nek is valós önvizsgálatot kellene tartania, méghozzá mielőbb.

Szerző: Pálmai Tamás