Húsz esztendeje már, hogy 181 hazai értelmiségi részvételével a Lezsák Sándor kertjében felállított sátorban véget ért a lakitelki találkozó. Ez volt az első egyértelmű jele: nem minden úgy néz ki, ahogyan azt a legvidámabb barakk vezetői láttatni akarták.

Az összejövetel után már nem lehetett úgy tenni, mintha az ország a nagy egyetértések és közös gondolatok hazája lenne. Elindult egy folyamat, mely 1989-90-ben végül a rendszerváltással teljesedett ki.

Azóta ismét eltelt 17 év, s a világ is fordult néhányat. A hajdani résztvevők közül többen nemet mondtak a jubileumi meghívásra, mivel már messze nem értenek egyet hajdani (elv)társaikkal, a demokrata fórumosok közül pedig senkit sem invitáltak. Jöttek viszont olyanok, akiknek két évtizede nem volt esélyük a meghívóra: Szűrös Mátyás az MSZMP Központi Bizottságának titkáraként akkoriban nemkívánatos személynek számított. S Orbán Viktor is csak több mint hat év múlva váltott át a liberalizmusról nemzeti konzervativizmusra...

Ez persze nem von le semmit az esemény jelentőségéből, nem úgy a résztvevők üzenetei: tébolyult pusztítás, bolsevik pártdiktatúra, maffiás államcsíny, idegen szívű gengszterek, illegitim országgyűlés, csalással hatalomra került kormányzat, a rombolás politikája. Összegzésként pedig megállapították, rosszabb a helyzet, mint húsz esztendeje, komoly a baj...

Tényleg komoly, ha úgy gondolják, hogy a kommunizmus, az egypártrendszer, a cenzúra, a munkásőrség korában jobb volt. Vagy a lakitelkieket is elérte a kádári nosztalgia? Csak nem hiányzik a diktatúra, uraim? Vagy csak a hatalom?