Almássy Kornél szerint az MDF tisztújításának megismétlése és a párt teljes megújulása esetén megfontolná azt a lehetőséget, hogy visszatérjen a párt frakciójába; erről a politikus szombaton, Budapesten nyilatkozott. A politikus képtelenségnek tartja, hogy visszaadja listán szerzett parlamenti mandátumát. Almássy a NOL-nak is kifejtette, hogyan látja a helyzetet
http://www.nol.hu/cikk/510278/
Almássynak igaza van!
Valóban meg kell újítani az MDF-et
De nélküle!!!
Mert az a politikusnak vágyó személy, aki saját érdekeiért a pártot, ahol karriert akar csinálni, 6 hónap tengődésre ítéli, kicsit túlértékeli lehetőségét.
Nagy hangon „az MDF-ért mindent megteszek” felkiáltással futott a kampánynak, s amikor tényleg tehetne az MDF-ért, elfogadhatatlan feltételeket szab.
A média-érdeklődés elhomályosította ítélőképességét…. Mert bárkinek akar nyilatkozni, bekapcsolt mikrofonokat, villogó felvevőgépeket talál. Politikai celeb lett
Az az ember, aki csak akkor hajlandó ismét működő-képessé tenni az MDF frakciót, ha ő az elnök, az nem tisztességes játékos.
Az egy senki
fat.
Új helyzet van...
Kedves Almássy!
A helyzet megoldódni látszik... A diktálás már nem eredményes....
Még egy módon, tagcserével rendezheted a helyzetet: a 6 hónapos pauza után kérd felvételed a FIDESZ-frakcióba
A FIDESZtől az MDF kapott egy Lengyelt, az MDF ad a FIDESZnek egy Almássyt
fat
Melyik MDF-et kell megmenteni? Kedves Fat!
Kicsit elevenítsük fel, régen hogy lehetett valaki MDF tag. A hét egy meghatározott napján, összejöttek a fórumosok és megbeszélték a helyi és országos aktuálpolitikai kérdéseket. Az ajtó mindíg nyitva állt, bárki bejöhetett. Bárki. Ha belső dolgokról vilt szó, akkor megkértük a kedves vendéget, látogatót, hogy Neki idáig tartott. Persze udvariasságból a belső csak ránk tartozó dolgokat igyekeztünk a végére hagyni.
Majd mikor az új vendég jólérezte magát közöttünk, hozzászólt, kifejtette váleményét, majd később bejelentette az igényét, hogy Ő is tag szeretne lenni és van is már két ajánlója. Regisztráltuk a kérését és ettől kezdve kerek egy hónapig volt úgymond próbaidős, maj egy hónap után a tagság meghallgatta az ajánlókat, a jelöltet, majd a tegság, s ezt mindíg komolyan is vettük, alaposan kikérdezte az új barátunkat, nem ritkán kellemetlen keresztkérdéseket is feltettek, majd következett a szavazás, hogy igen, vagy nem, vagy várjunk még egy hónapot, majd újabb procedúra.
Tudtok ennél demokratikusabbat? Mert én nem!
Ibolya vezette be nem is olyan túl régen, hogy tagfelvételt ezután csak a vezetőség eszközölhet.
Kb. innéttől lehet datálni, hogy a szervezeten belül, súlyos csorbát szenvedett a demokrácia! Aki az áramlat ellen próbálkozott, azt rövid úton, ilye-olyan indokkal elüldözték! Persze, ez más pártoknál is így van, és nem is ezzel van a gond! Régebben az áramlat irányát, mi tagok határoztuk meg. A legkisebb dologba is kikérték a véleményünket, és bátran állítom, hogy alulról felfelé építkeztünk! Nélkülünk nem döntöttek! Tisztújításkor megválasztottuk a helyi és megyei vezetőket, majd a küldötteket és a tagság megszavazta, hogy a küldöttek mit képviseljenek, és hogy szavazzanak, ill. mit képviselhetnek és mit szavaszhatnak! Itt Zalában, csak egyszer fordult elő, hogy a küldöttünk önállósította magát, és teljesen másként szavazott.
X éve, ha Zalaegerszegen bárkinek felsoroltál 25-30 nevet, akkor rögtön lehetett tudni, hogy MDF. Ma? Már csak egy nevet lehet hallani! Baján. Megyei, városi elnök, küldött, képviselő, bizottság itt, bizottság ott.
Nincs hosszas vita! Vita? Csak Ő beszél. Tehát nincs vita, hogy ki legyen az országos elnök. Bejelenti az MTI! Zalában is Dávid Ibolyát jelölik. Megbeszélte a megyei választmány, ami úgy történt, hogy baján elmagyarázta Ibolya üzenetét, hogy az Eus választás előtt, miért kell Őra szavazni! Nagyon fontosak lehettek az érvek, mert még a pixisből már kiesett Lenti elnök is támogatta a dolgot, simán végignézve, hogy egyik tagtársát, a fiatal és tehetséges Tündét úgy lapátra tették, mint a huzat!
Remélem kedves Fat, láthatod, hogy két MDF-ről beszélek! Nos? Melyiket akarod Te megmenteni?
Bizony előfordult, hogy tévedtünk tagfelvételben, és vettünk fel olyan embereket, akiket nem kellett volna. Bizony!
Almássy Kornélt nem mi találtuk ki! Ibolya választotta alelnöknek! Persze volt már nekünk alelnökünk, aki átszökött a FIDESZ-be. Már a nevére se emlékszünk! Tudod miért? Mert nem volt értékes ember! Már a fideszes barátaink se használják, mert gyenge volt. Nem Ő kellett. Ibolyát akarták gyengíteni. Okos ember, nem veszi magát körül okos emberekkel. Azok veszélyesek! Pedig hát a természetes kiválasztódás az nagyon fontos dolog a természetben. Szerintem a pártban is az kellene! Jön egy jobb, akkor bizony félre kell állni!
Milyen dolog az, hogy szerdáról csütörtökre kiderül egy emperről, hogy nem odavaló? Ráadásul a párt alelnökéről, pedig csak egy bűne volt! meg akarta mérettetni magát, mint elnök. S arról, hogy Ő ezt komolyan is gondolta és úgy látta, az se az Ő bűne, hanem az MDF belterjes vezetősége hozta létre ezt a vákumot, ami Kornélt beszippantotta az elnöki lehetőség terébe. Ahhoz képest fénysebességgel kinyírták! Persze ebből világosan lehet látni, hogy Ő egy igazi jelölt volt, nem pedig egy báb, mint a többi! Azonnal a hajóról a vízbe dobták, és gázt adtak. A hajjócska, most egy pici zátonyra futott, vagy csak homokpadra, és már keresik is Kornélkát a vízbe, szerencsére nem rég volt és emlékeztek rá, hogy hol hajították a mélybe. S most könyörögnek, hogy segítsen, mert a léket, amit a bölcs vezetőség csákánya ütött, csak Ő tudja befoltozni!
Kornél jelentkezett, de nem Kapitánynak! ITT TÉVEDSZ KEDVES FAT!
Tisztújítást akar kieszközölni! Majd a jövő héten meglátod micsoda "csapódások" fognak beindulni! Jelentkeznek, az Én már akkor tudtam stb.stb.
Bizony meg kell menteni az MDF-et! Sűrgősen, és demokratikusan!
A megszünt, mert feloszlatott szervezeteket vissza kell állítani. Az elüldözött tagokat, azonnal vissza kell fogadni, meg kell ismerni Almássy programját, őt magát és újra szavazni, mejd betenni a rendszerbe olyan fékeket, hogy soha többé ne sodródhassunk a demokrácia szélére, ammi már-már határos a diktatúrával!
Idő van, de dolgozni kell éjjel-nappal! Gyorsan és fájdalommentesen! Főleg demokratikusan!
Ibolya tragédiája, hogy elszakadt a tagságától! Bár lejárt közéjük, de nem vette észre, hogy az nem a tagság. Nem igaz, hogy nem tünt fel neki, hogy komoly régi arcok eltüntek! Rengetegen írtak levelet ez ügyben, de egyikre se válaszolt! Ez van!
Kérdezd meg Kedves Fat Almássy Kornéltól, hogy miért nem válaszolt egyetlen egy E-mailra se? Megsúgon! Nem jutott el hozzá, mert szűrőt raktak a rendszerbe! Nem rég olvastam, hogy üzentél a telefonjára. Megkapta? Közvetlen MDF-es e-mail címeket kért Kornél a tagságtól, mert az Ő leveleit nem igen rakták a hírlevelekbe. Kérdezd meg Tőle, de személyesen, kapott e-mailokat ez ügyben?
Érdekes! Te is most jössz rá, hogy 6 hónap helybenjárás következik? Ha sakkozó módjára elemeztek volna okoskáink most nem tartanánk itt! Nem tudod, hogy leütött tisztet nem lehet csak úgy visszatenni? Ehhez mozgósítani kell az IGAZI tagságot,
S AKKOR MI IGAZI TAGOK, PARASZTKÉNT ÚJRA BEGYALOGOLUNK ÉS ELDÖNTJÜK, HOGY KIRÁLYNŐT, VAGY TISZTET CSERÉLÜNK!!!
Igazi demokraták szerint nekünk felelősen kell döntenünk és nem szabad drukkerként viselkednünk, akik gondolkodás nélkül, csak huhogják, hol egyik, hol másik vezér nevét!
Jól hangzik amit írtál, de vald be, egy kicsit most DRUKKEROST játszól!
Érted haragszom, nem ellened!
619219
Egyetértünk...
Amit leírtál, teljesen igaz és jogos. Magam és társaim Dávid Ibolya ellen szavaztunk az elnökválasztáson, azok miatt az okok miatt, amit hozzászólásodban felsoroltál.
Vas kiválása után azt akartam, hogy az MDF 10 fős frakciója hétfőn már a parlamentben igazolja, hogy egység van, még vérre-menő csata után is.
Nálam Almássy azon nyilatkozata vágta ki a biztosítékot, hogy 6 hónap múlva majd meggondolja... Talán...
Egy mindent eldöntő ütközetben minden katonára szükség van. Most nem Almássy, vagy Dávid, hanem MDF van.
S ha Almássy azt nyilatkozta volna, hogy akkor mond le parlamenti tagságáról, ha az MDF vezetősége lemond, s új választásokat ír ki, melynek végszavazásán garantálják, hogy az egyik elnökjelöl Ő lesz, akkor nem nyilvánítom alkalmatlannak.
De az a nyegle nyilatkozat-tenger, ami száját elhagyta, számomra már lehetetlenné teszi, hogy MDF elnökként egyáltalán szóba jöhessen.
Sőt... már fajsúlyos közéleti emberként sem tartom elképzelhetőnek.
fat
U.i. Nem Fat, hanem szerényen, képességeknek megfelelően:fat
Kedves szerénységem, fat!
Azonnal fogalmazzatok meg egy felszólítást Almássynak, ha úgy gondoljátok, hogy ezzel időt nyerünk, de az Ibolya meg adjon biztosítékot, hogy átfésüljük a pártot!
Bocsi, de el kell mennem!
Én aláírom!
619219
Kedves 619219 a szememben
Kedves 619219 a szememben most egy nagyon nagyot írtál! Ezt a pár sort legszívesebben ki is tollnám akár a címlapra is, csak sajnos hozzászólást technikailag nem lehet.
Ami meg az Almássys kérdést illeti, én azt vélem, hogy Kornél ugyan egy törtető (és ezen közben még gátlástalan is) személy, de mégsem ezért alkalmatlan.
Hanem azért mert
1 - buta (mert amikor DI-t kihívta nem támadnia kellett volna)
2 - gyáva (mert országgyűlési képviselő létére beszaladt a sarokba)
3 - pitiáner (mert amikor pedig kértek tőle képtelen volt "úriemberként" felülemelkedni, és most egy ugyan olyan piti játékot játszunk, mint 2006-ban közvetlen a választások után)
---
summa: alkalmatlan elnöknek.
(persze tudok még sorolni okokat, pl. "emberei" kvalitásai lásd Balla de ez már lényegtelen)
Szóval fat-al egyetértve az Almássy folytatásban nekem is ez lenne a "demokratikus" véleményem.
Akkor viszont mitől írtál olyan roppant nagyot a szemembe?
Amit magának a pártnak a működéséről és jövőjéről írtál. "Bizony meg kell menteni az MDF-et! Sűrgősen, és demokratikusan!" IGY VAN!
Szerintem is SZÓ SZERINT ezt kell tenni és ez az egyetlen lehetőség.
Köszönt: RJ
Kedves RJ! A dolgoknak,
Kedves RJ!
A dolgoknak, mindig az elvi része a fontos! Annak kell passzolni, mert ha elvben minden rendben vann, akkor, már majdnem mindig mindegy, hogy kivel helyettesítjük be.
Az idő rövidsége miatt, természetesen nevekről beszéltem, hogy egyáltalán értsék, hogy mi a véleményem. Ami történt, az nem azért baj, mert Almássyval történt, a baj az, amit műveltek vele, és nem azért baj, mert Ibolya és Herényi agyalta ki. A baj az, hogy egy magát demotratikus konzervatívnak hírdető pártban, ilyen egyáltalán megtörténhetett. Ez a hatalmas baj!
Almássy lehet, Téged idézlek; buta, gyáva, pitiáner, elnöknek alkalmatlan. Nem Almássyról van szó! Az eljárásról! Ezt akkor is megcsinálták volna vele, ha alkalmas, nem gyáva, nem pitiáner és elnöknek való. És különben is. Ilyen volt a Mi alelnökünk? Rókakölyköt melengettünk volna a keblünkön?
Éppen most derül ez ki?
Nem állítom, hogy nincs igazad, de azt se, hogy igen!
Nem tudom, mert nincs ellenőrízhető információm!
Nekem is gyanúsak Kornél egyes dolgai! Tudok vele beszélni? Nem! Tehetek fel Neki kérdéseket? Nem! Akkor hogy döntsek, hogy "itélkezzek"?
Senkinek se javaslom, hogy enélkül döntsön!
A Te és társaid dolgainak helyességéről meggyőződtem, mert utánajártam!
A mi kis országunkban különben is nagy divat, ha már nem győzzük a vitát érvekkel, akkor megtámadjuk magát az érvelőt, és a maga fizikai valóját akarják elpúsztitani!
Miért? Ibolyával és családjával nem ezt csinálták? Jóleset Neki? Nem!
Ha egy akármilyen alelnök nem alkalmas akármikor elnöknek lenni, akkor ott már nagy a baj! Akkor, csak tényleg azért tették oda, hogy sok vizet ne zavarjon!
Mikor Kennedy elnököt lelőtték, nem Johnson az akkori alelnök lett az elnök? Nem ezért vannak az alelnökök? Hogy azonnal pótólják az elnököt? Őt utána, meg is választották!
Nem egyszerű ügy ez kedves barátom! Eddíg miért nem mondtad, hogy Kornél mit keres ott?
Most már hagyjuk a neveket! Félrevezető! Nem ismerem Almássy Kornélt! Soha nem is láttam és nem is beszéltem vele!
Csak annyit tudok, hogy Ő jelentkezett új megoldásként, de hozzám, hozzánk, már nem engedték szólni! Arról meggyőződtem! Valahogy divat lett, hogy mindenki a Tv-ben és a rádióban üzenget.
Most viszont pathelyzet van! A mostani elit nem jól politizált! Menniük kell!
Lehet, hogy áldozatul estünk a kétpártrendszer létrehozásáért folytatott küzdelemben, lehet, lehet, hogy áldozatai vagyunk annak, hogy egy kicsit beletúrtunk a korruptok életébe, de nem jól csináltuk, mert lepergett és lepereg róluk! S közben kiderül, mi is fogadtunk el bűnös pénzeket!
Ez az MDF eltért az eredeti célkitűzésektől! Nyíltan hírdeti a tiszta kapitalizmust!
Valjuk be bátran, a kapitalizmus, csak addig volt érdekes, még megvolt a Szovjetúnió! Az Únió abban a formájában embertelen és tényleg a gonosz birodalma volt, de egyensúlyt tudott tartani, ezt most már nyugaton is elismerik!
A mostani, a mi Úniónk, már most az elején olyan tesze-fosza, mint a Római birodalom a legvégén! ÉS EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKLIK AZ EMBEREK, CSAK A ROHADT PÉNZ!!!
Hagyta magát a Pénznek és a bankoknak behálózni! Hagyta, hogy a pénzvilág csődbehozza magát, és most hagyja magát zsarolni! Csak a növekedés, meg a növekedés!
Hová? Meddig? Csak úgy tud minden ország növekedni, ha másikat szó szerint kizsákmányolja! Milyen ország az aki csak úgy növekszik, hogy egy másik országban egy marék rizsért dolgoztat és bútorokat rakat össze 8-10 éves gyerekekkel.
A szemünk láttára szétzúzták a mezőgazdaságunkat!!! Mindenünket eltüntették! Vegyél nekem tejet, nincs, vegyél nekem bort, nincs, vegyél nekem almát, nincs, méz, nincs.
Mi van? GLOBALIZMUS! A Csurkát, amikor a 90-es években írt az újságjában a globalizmusról, és előre vetítette a bűneit, akkor azzal vádolták, hogy a globalizmus az nem létezik, Ő találta ki, majd rövid időn belül mennie kellet! Enlékszel, milyen indokkal? Le nem írom, mert lassan már azt is büntetik!
Elkanyarodtam, de ez is idetartozik!
Érd el, hogy írjon ide Kornél és tehessünk fel neki kérdéseket!
Érd el, hogy nyilatkozhasson meg mindenki az elnökségben itt ezen az oldalon és hogy kérdezhessünk Tőlük!
Érd el, hogy akik most a napokban lemondtak, azok jelenjenek meg itt, szóljanak és kérdezhessük Őket!
Érd el, hogy üljenek le egy asztalhoz azok, akik tudnak megújulni!
CSINÁLJUK MEG A MEGÚJULÁSUNKAT!
Én is és mindenki is, ehhez, csak hozzá tudunk tenni!
Ne várjunk a balfaszokra!
619219
Kornélnak van emil címe,
Kornélnak van emil címe, ha írnánk (írjak?) Neki, biztos ide jönne válaszolni, feltéve, hogy még tényleg fontos Neki az MDF.
Az elnökségünkben sajnos nem vagyok ilyen biztos:( Tényleg tragédia, mennyire alkalmatlan emberek vannak ott, közben mindegyik meg van győződve önnmaga tehetségéről. Ebben a mai helyzetben azonnal fel kellett volna ajánlani lemondásukat.
nem kapja meg. megprobáltuk
nem kapja meg. megprobáltuk elérni, de levan fagyasztva az emil-je. Más megoldás? esetleg telefon!? ÖTLETEK?
emilcím: nekem olyan van,
emilcím: nekem olyan van, ami "hirlevel@" elejű -> ezen próbáltátok?
A mobilja, gondolom, MDF-es, azon nem hiszem, hogy elérhető lenne
Most jut eszembe, hogy fent van az IWIW-en, ott lehetne üzenni, abba nem tudnak bele nyúlni.
C.
Ismét csak maximálisan
Ismét csak maximálisan igazat tudok adni. És nem kötelező "puderből" hanem mert én is tényleg. (az elvekről, a háborúzások személyessé tételéről, stb..stb..)
Csak egyetlen észrevétel/pontosítás.
Azt írod, hogy "Eddíg miért nem mondtad, hogy Kornél mit keres ott?"
Korábban is már írtam, nem is egyszer. Pl itt egy link: http://www.demokrataforum.hu/?q=node/89
Az "érd el" részhez pedig most úgy tűnik, hogy 2 nap türelmedet kell kérnem, azaz elvileg szerda körül már lehet, hogy fogok tudni mit mondani (de az is lehet, hogy máshogyan alakulnak a nem tőlem függő dolgok és csak vasárnap)
Ebben a témában viszont most sokat nem írhatok le, de amint lesz mit ígérem megteszem.
És én még a "csináljuk meg" be is benne vagyok - de komolyan. Ehhez viszont valamikor már egy pohár bort is el kellene közösen kortyolnunk. (telszámom a kapcsolat fülön is megtalálható ha megtisztelnél.)
RJ
Jó megfogtad lényeget!
Jól megfogtad a lényeget. Most a párt lenne fontos. Soha nem volt ilyen nagy veszélyben az MDF és a magyarországi többpártrendszer...
Nem értem!
Nem értek egy dolgot. Egy párt ad valakinek egy listás mandátumot. Azt vissza is veheti, nem? Miért kell kizárni valakit? Ki diszponál felette? Itt valamit 2006-ban le kellett volna írásban fektetni, nem? Amatőr az egész helyzet.
Jogilag nem diszponál. Ha
Jogilag nem diszponál. Ha letette a képviselő az esküt, a mandátumát senki sem veheti el, onnantól az övé. Torgyán annó aláíratott ilyen papírokat, de aki nem tartotta be, azon nem lehetett számonkérni.
C.