Szándékosan nem akartam írni mostanában.
Például arról, hogy jelen voltunk az MDF hagyományos Somló hegyi rendezvényén, és hogy ott pl. miként ijedtek meg puszta jelenlétünktől is az illetékesek.
Pedig volt nagy ribillió, volt nagy ijedelem meg telefonálgatás a fejesek közt, így lett volna mit írni pl. Somlóról is.
Arról, hogy pl. hogyan küldik követségbe rögtön már reggel Kis Józsi országos szervezőt,

majd kicsit később hogyan téblábol asztalunkhoz Almássy puhatolózni – és közben hogyan ismeri el (!!!) a szennyest


– stb..stb.. de nem írtam.
Miért?
Miért nem akartam az MDF 2007-évi Somló hegyi szégyenét is teregetni?
Mert például:
Baján zalai elnök főállásban egy egerszegi középiskola igazgatója.
Ebbe az iskolába jár Taufik Hilmi lánya is.
Taufik a lenti szervezet (szintén zala) elnöke. Azé a szervezeté, amely tavaly 10% körüli eredménnyel országosan is kimagaslót alkotott, és amelyre Bajánék azóta is folyamatosan féltékenykednek.
Azért irigykednek, mert a valóságban ez jelenleg Zala egyetlen(!) létező alapszervezete.
Nos Taufik elnök, viszont volt olyan botor, hogy pl. a Somló-hegyen is nagyon nyíltan nem a hivatalos zalai tűzhely körül sertepertélt, hanem velünk a „renitensek”-kel tartott.
Aztán azóta is Taufik olyan botor, hogy rendszeresen heti szinten tartja velünk a kapcsolatot – még olyan nyilvános helyeken is, ahonnét tudható, hogy pár seggnyaló be fogja őt árulni.
Most augusztus végén(!) viszont Baján iskolájában közölték Taufik lányával, hogy az érettségit követő képzésre sajnos „létszámfelettiként” mégsem tudják beiskolázni.
A magyarázat szerint 38 diákot vehetnek fel, viszont 44-en jelentkeztek.
Ja, hogy a lány magyarból is meg történelemből is 5-ös?
Ja, hogy beszél angolul?
Biztosan akadt nála jobb, nála magasabb tanulmányi átlaggal rendelkező gyermek, hisz olyan jó hírű iskolát igazgat Baján hogy csak NA.
A történethez tartozik még, hogy Hilmi természetesen beszélt az osztályfőnökkel.
Az Ofő esküszik rá, hogy Ő személyesen a saját kezével írta össze, hogy kiket vegyenek fel és a Baján csak rábólintott erre a javaslatra.
Igen, mert én meg olyan hülye vagyok, hogy ezt el is hiszem akkor amikor manapság folyamatosan küldik el a tanárokat - akkor, amikor Baján Antal az osztályfőnök „kenyéradó” gazdája.
Tehát ki kell jelentenem, hogy ez az egész nem Baján bűne, hisz az Ofő vállalja!
Mert Baján olyan bátor, olyan egyenes HŐS aki mindig maga közli és vállalja is.
Rudolf János
Keszthely
---
www.RudolfJanos.hu
Zalai Hírlap: Bosszút álltak rajta?
A Magyar Demokrata Fórum városi szervezete szerint leszámolás és személyes bosszú áldozata lett Baján Antal, akit a helyi közgyűlés fideszes többsége egy hete nem nevezett ki újra igazgatónak a Ganz-szakközépiskola élére.
A párt sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt városi elnök rámutatott: Baján Antal (egyébként az MDF megyei elnöke, és az egerszegi közgyűlés tagja) a tantestület, az iskola más alkalmazottai és a szülők nagyarányú támogatása ellenére nem kapott újra bizalmat, pedig munkája kapcsán szakmai kifogás nem merült fel.
- A demokrácia 2006-ban megbotlott Egerszegen, amikor Baján Antal a közgyűlés tagjaként nem kapott helyet egyetlen bizottságban sem. A mostani döntéssel a demokrácia megrogyott városunkban, s félő, hogy ha a nálunk már most is túlhatalmon lévő Fidesz így folytatja a politizálást, végleg elbukik - vélekedett Szabó Zsolt. - A többségi frakció elvesztette önkontrollját, a csak politikai kisszerűségét bizonyította ezzel a döntéssel. Meg kell állítani ezt a tendenciát, mert nagyon veszélyes a jövőre nézve.
nahát!
Vissza nyalt a fagyi?!
Bődületes "leszámolás"..
történt mikor a GYES-ről visszatérő korábbi igazgató Vargáné Bérczes Bernadett lett a befutó.
De Szabó Zsolti ezt nem tudja, ő Egerszegen csak elnök.
Tiszteljük a tényeket!
Annyit még ehhez, hogy Vargáné nem Baján elődje volt, hanem igazgató kollegája abban az intézményben, amely összevonásra került a Baján által vezetett iskolával, közös vezetés alá....
Érdemes volna megnézni,
Érdemes volna megnézni, hogy a Ganzban működő "Ganz Autósiskola" kinek a vállalkozása.
Kettőt találhattok.
Egy volt ottani dolgozó
különös
Azt is meg lehetne vizsgálni, hogy az iskolát hogyan kezeli sajátjaként! A nagy reklámmal átadott CNC oktatóteremből egy hónap múlva áttelepítették a gépeket egy másik terembe, amit egy maszeknak bérbe adtak! De ezt úgy, hogy az iskola saját pénzéből bővítette a villamos hálózatot ebbe a műhelybe, hogy a maszek által használt gépek müködni tudjanak! Ezt hogyan lehet megcsinálni? A bérleti pénz kinek a zsebébe vándorol? Hogyan lehet termelő tevékenységet folytatni egy oktatási intézménybe? Hogyan járhatnak be az idegenek szabadon az iskolába?
ezt nem hiszem
Gondolom azért erről a fenntartó biztosan tud?!
Nahát, kedves
Nahát, kedves János!
Csodálkozom, hogy Te még csodálkozol dolgokon.
Én már nem is hiszem, hogy mennyi mindent elhittem régen!
Hány naív emberrel etették már meg, hogy az MDF tisztességes, keresztény, konzervatív....stb. emberek gyülekezete.
Ébresztő, s ha felébredtél ne szólj, csak resszkess, mert ha nem szól szám nem fáj fejem! Vagy ha szól, a barátaidon bosszulják meg ébredésedet.
Magyar Demokrata Fórum. A
Magyar Demokrata Fórum.
A Demokrata nevet nyugodtan húzzátok ki és írjátok be: Baján-Hegedüs,
Tehát helyesen így hangzik: Magyar baján-hegedűs Fórum a két középső szennyes nem véletlen kisbetű ergo: MbhF Ugye milyen ronda és szégyenteljes?
Elüldöztek minden értelmes embert (persze maradt egy-kettő) szó szerint. Hegedűs keresztűlgázol mindenkin. S most mi szégyenkezhetünk a klasszikus régi szeretett MDF nevében.
Feltöltötték az egerszegi szervezetet, szavazógépezettel, csak akkor jönnek, ha szavazni kell. Csütörtökönként, a régi politikai viták helyett, már csak: "na mennyünk(!) haza, mára elég volt" van.
A választáskor baján hozta a zsoldosait képviselőjelöltnek. Azóta se jár oda egy se! A panaszunkra az elnökségből senki nem válaszol! Rájöttünk miért! Jelenleg a mostani 5% vezetés félne egy 12%-os tagságtól matematikailag 7% leszavazná őket! A FIDESZ 5 helyet ajánlott az önkormányzati választáskor. Nem fogadták el a nagyok! Most 5 helyünk nincs az önkormányzatban, pedig annyi lett volna!
Szégyenünkre bojkottálták a népszavazást, de mi elmentünk és nyertünk, nyertünk mármint a jobboldal, és Ibolya megfordította a köpönyeget! Pedig, de szép lett volna ünnepelni! Természetes, hogy a FIDESZ-el voltak vitáink: Megfogyva bár, de megtartottuk a függentlenségünket!
A főprobléma, hogy ez a jelenség nem csak zalaegerszegi!
Kedves vezetők! Amikor jöttök vidékre agitálni, erre, meg arra, akkor nem hiányoznak a régi arcok, nem hiányzik a vitatkozni és a pártért jobbítani akarók? Vagy nem is emlékeztek a régiekre? Nem baj!
Egy hibát elkövettetek! Egy nagyon súlyos hibát! A kizártak és elüldözöttek akik nem értenek egyet az MDF jelenlegi politikájával, már többenvagyunk, mint a bólogató szavazógépezet! Ja, és ott leszünk Somlón! Nem kell megijedni! Békében barátságban, nem zavarva bennetek, de ott leszünk! Nem tüntetünk, szót se kérünk, mert tudjuk, hogy nem lehet, csak ottleszünk és jólérezzük magunkat. Tudjuk, hogy ettől persze ti nem, de ezt nem mi okoztuk.
S akik odajönnek, azokkal elbeszélgetünk, s ha kell akkor vitatkozunk. Bort mindenki hozzon magával, mert mi nem itatunk (le) SENKIT! Nem kell félni! Mi, csak a "D" betűt akarjuk a megérdemelt helyére visszatenni és kidobatni minden apróbetűt, minden megyébe! Bátrak vagyunk és azok leszünk Somlón is, mert tudjuk, hogy 5%-al még nem lehet lövetni! Bár hegedűsnél, mint hinta-palinta, soha nem lehet tudni! Már történelem, hogy elment és sokan elmentek az MDF-ből, visszafogadtuk Őket, mert ez egy veszteség volt mindkét félnek, de miért a leghülyébb furakodott be a vezetőségbe és segített lefejezni az értelmet?
Gondolkodjunk, de közösen, mert Antall József túl nagy volt ahhoz, hogy ilyen erkölcsi szemétládák a neve alatt GARÁZDÁLKODJANAK!
Segítsetek az írás terjesztésében! Köszönöm: 619219
Miért akarjátok?
hogy elmaradjon Somló?....
Mint ahogy elmaradt a Bem-szobortól a Várba történő felvonulás...
Mint hogy már FIDESZ-szokás lett a Székely Himnusz eléneklése a rendezvényeken...
Most már az MDF vezetése nem mer kimenni a szabad térre rendzvényt tartani, mert már a saját tagságával sem mer vitatkozni...
És ... jövőre elesik Somló?... Mert a központi rendezvény helyszínén kevesebben lesznek, mint az ellentábornál... és ezt a vezetés is tudja
fat
Kedves fat! Dehogy marad el
Kedves fat!
Dehogy marad el Somló! Miért maradna el? Ha ott leszünk és többen leszünk, akkor, csak beindul a vakarózás! S, ha csak mi leszünk és sokan leszünk, akkor meg pláne, hogy nem marad el Somló!
A szervezést, már most kell elkezdeni. Talpra Rudolf János!
619219